A KIÁLLÍTÁS
ÚJVIDÉKI ORFEUSZOK
A VAJDASÁGI ÚJ SYMPOSION FOLYÓIRAT
(1965–1992)
A Jugoszláviában kiadott, magyar nyelvű Új Symposion egy merész, kritikai szellemű, a spontaneitást tudatosan vállaló folyóirat volt. A szerkesztőség körül kialakult, már-már mozgalommá növekvő alkotóműhely izgalmas, kísérletező irodalmi és művészeti közeget teremtett a Vajdaságban. A magyar nyelvi zárványhelyzettel küzdve, ugyanakkor a magyarországinál frissebb kulturális tájékozódást engedő jugoszláviai nyitottságot kihasználva a laphoz kötődő nemzedékek, az egymást váltó szerkesztőségek az irodalom, a vizuális kultúra és a társadalomkritika felől nézve változó hangsúlyokkal, a kultúrpolitikai elvárásokhoz és lehetőségekhez különböző vérmérséklettel igazodva formálták a lapot. Bár az Új Symposion története folytonosnak tűnik, a betiltásokkal, bírósági tárgyalásokkal, majd 1983-ban a szerkesztőség eltávolításával kényszerű töréseket szenvedett, a délszláv háború idején pedig végleg elfogyott körülötte a levegő.
A kiállítás az irodalom mellett elsősorban a lap kivételesen erős vizualitását mutatja be. A tárlaton kirajzolódik az egymást váltó szerkesztőségek arculata, megjelennek a folyóirat meghatározó szereplői, felvillannak a magyarországi kapcsolatok. Az Újvidéki Orfeuszok lehetővé teszi, hogy számot vessünk e kultúrtörténeti jelentőségű, ma is érvényes irodalmi-művészeti teljesítménnyel.
Akik megszólalnak a kiállításban:
Balázs Attila | Baráth Ferenc | Beszédes István | Bicskei Zoltán | Bozsik Péter | Csernik Attila | Faragó Kornélia | Fenyvesi Ottó |
Koncz István | Ladik Katalin | Levendel Júlia | Losoncz Alpár | Máriás Béla | Radics Viktória | Szombathy Bálint | Thomka Beáta | Tolnai Ottó
ÚJ SYMPOSION (1961–1974)
A Symposion 1961 decemberében jelent meg először az Ifjúság című hetilap irodalmi mellékleteként, megálmodója Tolnai Ottó, első szerkesztője Bosnyák István volt. A lapot az 1959-ben alakult újvidéki Magyar Tanszéken összeverődött nemzedék indította, akikre nagy hatással volt két író, tanár egyéniség, Sinkó Ervin és B. Szabó György. Már a mellékletként egzisztáló lapot is ellenérzéssel fogadták éles kritikája, új hangvételű irodalma miatt. A Szakállszárító című rovatban – elsődlegesen a szerbhorvát fordítások révén megismert modern irodalom és filozófia hatására – szokatlan vehemenciával bírálták, utasították el a provincializmus légkörében ellaposodott, barázdákba ragadt látszatirodalmat. A „sympósok” mozgalomként való jelentkezését erősítette a Symposion Könyvek címmel indított sorozat, melynek harmadik, Kontrapunkt kötete már a nemzedék debütálásának tekinthető. Sinkó Ervin buzdító előszava, majd tényleges támogatása, befolyása mellett elérkezett a több felől támadott melléklet oda, hogy a sokatígérő Új jelzővel címében 1965 januárjában folyóiratként léphetett porondra. A szerkesztőség az újvidéki volt egyházi épületben, az ún. „Katolikus Portán” kapott helyet, kiadója az Ifjúsági Tribün, mely a közvetlen szomszédságban működő pezsgő vitaklub és kiállítóhely működtetője volt.
A szokatlanul nagy formátumban megjelenő folyóiratot kézbe véve, első belelapozásra is feltűnhetett a politikai, eszmei, esztétikai változatosság. Az Új Symposion nem deklarált programot, a sokszínűséget, a vita lehetőségének megteremtését lehet törekvésként érzékelni. Az iniciatív szerepet tekintve Tolnai Ottó a legmeghatározóbb, bár az impresszum a főszerkesztők gyakori váltásáról tanúskodik.
A Symposionnal induló nemzedék, Domonkos István, Gerold László, Gion Nándor, Koncz István, Ladik Katalin, Maurits Ferenc, Tolnai Ottó, Végel László esszé- és szépirodalma mellett Bosnyák István, Bányai János, Bori Imre jelentkezett elméleti írásokkal. A folyóirat egészét áthatotta a képzőművészetre való fogékonyság. A formai dinamizmus kezdetben Baráth Ferenc, Maurits Ferenc, Papp Miklós, majd Szombathy Bálint keze nyomán valósul meg kollázzsal, vizuális idézetekkel. A szemantikai, szintaktikai, tipográfiai játékok érdekes áttűnést teremtettek irodalom és képzőművészet között.
Az elszürkítő homogenizáció és konvenció ellenében vállalt horvát, macedón, szerb és szlovén kulturális sokszínűség reprezentálására, a másság felmutatására, a kreatív szabadságra idővel a kultúrpolitika hatalmi beavatkozással válaszolt. A cenzúra erőfitogtatásait 1971-ben bírósági eljárás, majd ítélet követte tényleges törést hozva a lap szerkesztésében. A Magyar Tanszék mindvégig érezhető, aktív jelenléte, a szellemi műhelyként működő szerkesztőség természetes megújulást eredményezett a lapnál. Ezzel szemben a politika által, felülről kikényszerített „fiatalítás” a valós mozgatórugókat elfedő akció volt, a következő szerkesztőségekben óvatos, a tudomány és elmélet bástyái mögé húzódó szerkesztői magatartást, hozzáállást eredményezett.
ÚJ SYMPOSION (1974–1983)
1974-től a Danyi Magdolna, Bognár Antal, Csányi Erzsébet, Juhász Erzsébet, Thomka Beáta idején megjelenő, már 1971-től formailag is kisebb lap visszafogottabb lett, a szerkesztőség felhagyott a vizuális kísérletezéssel, helyette intenzív tájékozódással és fordítói munkával tette elérhetővé az irodalom(elmélet) irányait, szerzőit. Publikációs lehetőséget teremtettek az újonnan érkező fiataloknak, kinevelték a következő nemzedék, most is a Magyar Tanszékről becsatornázódó szerzőit. Balázs Attila, Csorba Béla, Faragó Kornélia, Fenyvesi Ottó, Losoncz Alpár, Radics Viktória, Sebők Zoltán, Sziveri János a hetvenes évek közepétől jelen voltak, s a mediális nyitást szorgalmazva formálták, alakították a tartalmat.
Az 1980-ban Danyi Magdolna csapatát váltó, Sziveri János köré alakuló szerkesztőség is megtapasztalta már, mit jelent a kultúrpolitikai megszorítás, a cenzúra (erotika szám betiltása). A szerkesztőség még 1979-ben „büntetésből” az Ifjúsági Tribün szabad színpadáról a hatékonyabban felügyelhető Forum kiadóház szűkösebb (szellemi) terébe került. Akár programnak is tekinthető a B. Szabó György munkaév meghirdetése, melyben az Új Symposion eddigi teljesítményének mérlegre tétele mellet a közállapotok, közművelődési helyzet „feltérképezését” tűzték ki célul. A közélet felé történő nyitást a Centrifugális sarok rovatra visszautaló Centripetális farok című rovat megindítása is jelzi, melyben éles kritikával adtak helyet az aktualitásával izgató publicisztikának. Sűrűsödtek a „fiatalos hévvel” írt, politikailag-eszmeileg kifogásolt írások, miközben olyan izgalmas számok kerültek ki a szerkesztőségből, mint a nagysikerű lengyel-szám, a hermeneutika-szám, vagy Mészöly Miklós 60. születésnapja alkalmából összeállított lapszám. Hosszas politikai eljárásban hurcolták meg Sziveri Jánost és a szerkesztőség többi tagját, melynek során szakmailag és egzisztenciálisan is ellehetetleníttették őket. Sziveri János főszerkesztésével utoljára 1983 áprilisában jelenhetett meg az Új Symposion.
ÚJ SYMPOSION (1984–1992)
Majd egy évi kihagyás után új szerkesztőséggel indult el a folyóirat, az írói és szerkesztői múlt helyett politikai előélettel érkező Purger Tibor került a lap élére, akinek minden kezdeményezése ellenére sem sikerült a Sziveri-szerkesztőség tagjait együttműködésre bírni. Irodalmi szempontból fáradt, színtelen lapszámok kerültek ki a bázis nélkül maradt szerkesztőségből. Formai, tartalmi élénkülést hozott 1985-ben Szombathy Bálint, aki visszatérve az Új Symposionhoz vizuálisan kísérletező, grafikai felületté alakította az egyes számokat, tartalmában is a képzőművészeti írások dominanciájával. Szombathynak most hosszú perióduson keresztül adódott alkalma megmutatni neo/transzavantgárd beállítottságát, vizuális látásmódját. Magyarországi kapcsolatai révén művészettörténészek, elméletírók és képzőművészek vonultak föl a jórészt underground szcénából, de a nemzetközi kitekintés is erőssége lett a lapnak. A folyóirat egyre gyakrabban adott ki tematikus számokat s a képzőművészeti irányultság mellett az építészet, a zene kapott nagyobb hangsúlyt. A 80-as évek végén észlelhető, hogy a Sziveriék nemzedékétől fiatalabb, a politikai-irodalmi botrányukban nem érintett, írói ambíciókkal érkező generáció is egyre többször kap szót. Jelentkezésük szinte egy időbe esett a Sziveri féle szerkesztőség megkésett rehabilitációjával. Sziveri János már gyógyíthatatlan betegséggel küzdve, a „trónfoglaló” fiatalok értetlenkedő aggodalommal, az egykori kulturális szereplők mindinkább kihátrálva vettek részt az eljárásban.
Beszédes István 1989-ben pályázat útján került a lap élére, a szerkesztőségében az egészen fiatalok (Hász Róbert, Jódal Kálmán, Kontra Ferenc, Lovas Ildikó, Papp p Tibor, Urbán András, Utasi Csilla) mellett a harmadik nemzedék tagjaival. Ambiciózus programjuk, az „alkotói koegzisztencia”, a „szabad gondolkodás”, az „egyetemes másság európai minősége” szembetűnő a megjelenő lapszámokban, míg a symposionos múlt vállalása például a Szabadrúgás – ló/lábjegyzetek publicisztikai rovat elnevezésében is tetten érhető. A délszláv háború kitörésével (1991) zaklatott korszak következett kényszerű főszerkesztőváltásokkal, fokozatosan fogyott a levegő, ahogy a hadköteles férfiak is a szerkesztőségből – ki-ki emigrációba kényszerült. Az utolsó számban – egyfajta zárógesztusként – a lap bibliográfiája jelent meg.
SZENTENDREI KITEKINTÉS
Bálint Endre festményeivel a címlapján jelent meg az Új Symposion 1968-as első száma, Passuth Krisztina értő kritikájával. A belíveken idézett montázsok légies elhelyezése mintha Passuth meglátására rímelne: „Bálint a maga otthonát a tárgyak, falak és lebegő álomlények között találja”.
Meghatározó inspirációt jelentett Deim Pálnak az 1968-ban Macedóniában, a prilepi művésztelepen eltöltött két hét, az ezen élmény hatására festett szakrális Kolostor-sorozatának egyik darabja került az Új Symposion 1969 januári számának címlapjára. Passuth Krisztina alapos elemzését adja Deim akkor már megmutatkozó egyéni stílusának az Új törekvések a szentendrei művészetben című írásban, Deim mellett Balogh Lászlót és Kósza Sipos Lászlót mutatja be. A felvezető sorokban Passuth a szentendrei festészet – a művészettörténészek által a hatvanas évek második felében tisztázódó – fogalmának használatával azokhoz csatlakozik, akik a szentendreiséget a Vajda Lajos nevével fémjelzett konstruktivista örökség vállalásában gondolják el.
Deim Pál Kolostor-sorozatának gyűjteményünkben található „címlap-darabja” mellé egy hasonló ihletésű, majd tíz évvel későbbi párdarabot illesztettünk. Kósza Sipos László szerkezetes rajzai a lapban megjelent munkákat idézik. Balogh László párba állított képein tetten érhető a látványtól való eloldódás, a konstruktivista rendteremtés iránya.
Vajda Lajos nem az Új Symposionban, hanem a Híd című irodalmi folyóiratban kapott Passuthtól külön tanulmányt 1967-ben, de rajzaiból ebben a korszakban többször válogattak a lapba. Krajczár Imre – már az 1966-os összegző szentendrei kiállítás tanulságaival – adott az egész életműről átfogó, plasztikus képet. Mindezeket megelőzve a Symposion-nemzedék számára mércét jelentő B. Szabó György író, festő 1962-ben jelentette meg Vajda Lajosról szóló drámáját a Hídban: „Készült ez az írás Vajda Lajos halálának huszadik évében, az általa annyira kedvelt montázs-technikával, halottak és élők, írások és szemtanúk vallomásából, hagy tanúság legyen, példa és emlékezés.” B. Szabó szellemi-művészi fogódzó után kutatva felkereste Bálint Endrét is. Talán ez az élmény, vagy – mindhármójuk – végzetes betegsége, az elhatalmasodó tüdőbaj hatására absztrakt vonalrajzokat vetett papírra: erős intenzitású, expresszív bőségű, mégis kontúrok közé szorított kompozíciókat. Vajda Lajos kései korszakának rajza mellett szembetűnő a megfogalmazás hasonlósága.
A nyolcvanas évek közepétől az Új Symposionban publikáló Bada Tibor, majd Máriás Béla számára meghatározó közeget jelentett a lap, amelynek multimediális beállítottsága ösztönözte a több műfajban utat kereső fiatalokat. Az általuk alapított Tudósok zenekar az Újvidéki Rádió Fenyvesi Ottó által vezetett Maximum rock and roll zenei rovatából megismert alternatív, radikális A. E. Bizottsághoz hasonlóan pimasz, kedélyborzoló bandának tűnt. Ismeretlenül kopogtak be az együtteshez, s kölcsönösen inspiráló együttzenélés, művészi kapcsolat alakult ki közöttük. A Szentendrei Nyári Képzőművészeti VLS Szabadiskolai kiállítások után Új most címmel Bada Dada egyéni kiállítása volt látható 1990-ben a Vajda Lajos Stúdióban, 1990-ben és 1991-ben pedig feLugossy László munkáit hozták az Új Symposionban Máriás Béla bemutató írásával. „Lugossy nem klasszifikálni akarja az univerzumot, hanem maga, mintegy univerzumként, s egyben elkerülhetetlen egyedi szűrőként vetíti ki merész fedélzetéről gondolati kötéseit, kisebb-nagyobb pszichikai robbanásait.” Egy verssel a szintén VLS-tag Csajka Gábor Cyprian költő, festő is odakerült a „Sympó” oldalára.
A délszláv háború mozgósítása elől Máriás Budapestre jött, ahol új formációban, a szentendrei Kovács Bence gitárossal élt tovább a Tudósok. Bada Dada egy évvel később követte Máriást Magyarországra, ismét csatlakozott a zenekarhoz. Mindhárom Kis Magyar Performansz fesztiválon (1991; 1992, 1993) fellépett az évenként más névvel illetett Tudósok zenekar, s rendszeresen szerepeltek – képekkel, zenével – a Vajda Lajos Stúdió kiállításain is.